Grenoble múzeumai és művészete: Modigliani, Fantin-Latour és Jacqueline Marval nőalakjai

Fehér inges fiatalember lép elő a sötétből, kezében ecsettel. Henri Fantin-Latour huszonhárom évesen, 1859-ben festette ezt az Önarcképet. Beküldte a párizsi Szalonra, de visszautasították. Több mint negyven évvel később szülővárosának, Grenoble-nak ajándékozta. Az itteni gyűjtemény történetében gyakran találkozunk ilyen személyes döntésekkel, amelyek olykor a kor ízlésével is szembementek.

Egy délelőttöt szánjunk a grenoble-i múzeumra. Az ajándékok és a személyes kérések legalább annyira formálták a gyűjteményt, mint a vásárlások. A megfestett arcok mögött barátságok és múzeumőröknek címzett levelek húzódnak meg, néha évtizedekkel a kép elkészülte utánról. Nyilvántartásunk szerint az útmutatóban szereplő festmények ebben a múzeumban vannak, de pillanatnyi kiállításukat nem tudjuk megerősíteni. Ha valamelyik miatt utazunk Grenoble-ba, előbb érdeklődjünk felőle a múzeumnál. A képek között hagyjunk időt arra is, hogy megfigyeljük, mennyire másként használják festőik a fehéret.

Flóra nászajándékba érkezik

Virágok szóródnak a földgömb íve fölött álló meztelen nő köré. François Gérard 1802-es Flóra Zephürosz simogatásában című képén a szél jelenlétéhez nincs szükség még egy szilárd testre. Flóra mellén összefonja karját, szemét lehunyja. A mozgást, amelyet alakja visszatart, a virágok veszik át. Előbb ezek szétszóródását nézzük, aztán a nő lábát. A jelenet valahol a tánc és a lebegés között egyensúlyoz.

A múzeum Ovidius Flóráról és Zephüroszról szóló történetéhez vezeti vissza a témát, és megnevezi az ajándékozás közvetlen alkalmát is. Gérard barátnőjének, az Adélaïde-Flore Belleville néven született Madame de Fourcroynak adta a vásznat, amikor az asszony újra férjhez ment. A név itt számít. A virágok istennőjének birodalma egy valóságos nőhöz is szólhatott, aki ajándékot kapott. A kép Charles Gaudin párizsi házának dekorációjához tartozott; Grenoble-ba Léon de Beylié 1900-as adományával került.

Nézés közben tartsuk együtt ezt a két közeget. A mítosz eltávolítja a jelenetet, az ajándékozás viszont visszaviszi a testet a barátok, a házasság és a személyes ízlés körébe. Gérard festékfelülete másfajta figyelmet kíván, mint a fiatal festő inge Fantin arcképén. Egyik sem pusztán azt rögzíti, hogyan áll éppen valaki. Gérard nőalakja egy magánház vendégeihez szólt; Fantin a kiállítási zsűri ítéletét várta.

Az elutasított önarckép hazatér

Fantin-Latour 1901-ig megtartotta huszonhárom évesen festett Önarcképét. Miután a Szalon visszautasította, barátja, François Bonvin helyet adott neki műtermi kiállításán. Évtizedek múlva Jules Bernard, a grenoble-i múzeum őre levélben kért tőle egy művet; Fantin ezzel a képpel válaszolt. A múzeum történetében fennmaradt Bernard polgármesterhez írt, örömteli beszámolója. Egy gyűjtemény gyarapodásához néha csupán annyi kell, hogy valaki megtalálja, kitől kérjen. Ez persze nem mindig könnyű.

Az 1836-ban itt született Fantin ötéves korában költözött el családjával. Grenoble-hoz tehát a visszatérés és az emlékezés köti, nem egy helyi tájak festésével eltöltött élet. Az önarcképen fény éri az arcot, az inget és az ecsetet tartó kezet; a háttér sötét marad. Az ecset a festői hivatás bejelentése. A világos anyag közben festészeti feladat is: mennyi fényt bír el egy fehér folt, mielőtt különválna a testtől?

Leveleiben arról ír, hogy a Louvre-ban tett látogatások után esténként tükör előtt dolgozott. Saját maga volt a kéznél lévő modell. Ez a gyakorlati körülmény többet mond, mint ha lelki vallomást képzelnénk az arc mögé. Figyeljük az ing szélét a sötéten és azt, ahogy a fény olvashatóvá teszi a kezet. Valaki itt a saját eszközeit próbálja ki, majd a próbát annak bizonyítékául mutatja be, hogy komolyan kell venni.

Jacqueline Marval új vendégeket hoz

Négy nő ül a padlón, az ötödik frissítőt hoz. Jacqueline Marval 1902–03-ban festett Odaliszkok című képének alakjai széles vásznon helyezkednek el. Testüknek súlya van, együttlétük középpontjában hétköznapi tevékenység áll. A cím magával hozza az odaliszk örökölt fantáziaképét, de a tálca és a nők önmagában teljes társasága minduntalan kizökkent belőle. Távolabbról előbb az egész csoportot nézzük, és csak aztán egyetlen arcot.

Marval eredeti neve Marie Vallet volt; Grenoble közelében, Quaix-en-Chartreuse-ben született. Mielőtt 1895-ben Párizsba költözött, tanítónak készült, majd mellényvarrásból élt. Jules Flandrinhoz fűződő kapcsolata segítette abban, hogy festőként új életet kezdjen. A kulturális minisztérium életrajza ettől a pályaváltástól az 1913-as New York-i Armory Show-n való részvételig követi útját. Pályáján Grenoble és Párizs között kétirányú forgalom zajlott, nem egyszerűen elindult a fővárosba, és maga mögött hagyta szülőföldjét.

Flandrinnal együtt ő ismertette össze a grenoble-i múzeum őrét, Andry-Farcyt többek között Matisse-szal és Picassóval, s ezzel adományokhoz segítette az intézményt. Az Odaliszkokat Marval élete végéig megtartotta; testvére 1933-ban ajándékozta a múzeumnak. Ebben a történetben festőként is helye van, de kapcsolatai is módosították, mi kerülhet egy közgyűjteménybe. Ezt tudva térjünk vissza a frissítő körül ülő nőkhöz: alkotójuknak beleszólása volt abba, ki más kerül még be a múzeumba.

Fehér gallér és egy korai vásárlás

Lunia Czechowska összekulcsolt kézzel, kissé félrebillentett fejjel ül Modigliani Nő fehér gallérral című képén. Az 1917-ben festett portrét 1923-ban vásárolták a Bernheim-Jeune galériától. A múzeum ezt tartja az első olyan Modigliani-festménynek, amelyet múzeum szerzett meg. Ma könnyen átsiklunk ezen. Grenoble azonban akkor vállalta nyilvánosan a választását, amikor ez a hely még üres volt a múzeumok történetében.

Lunia fiatal lengyel nő volt, aki a festő műkereskedőjénél, Léopold Zborowskinál és feleségénél, Hankánál lakott. A megnyújtott nyak és az ovális arc nem feledteti, hogy egy bizonyos ember ült a festő előtt. Vessük össze gallérját Fantin ingével. Mindkét fehér rész az arc felé viszi a tekintetet, de más úton: Fantin a sötétből építi fel alakját, Modigliani elnyújtott körvonal mentén vezet. Hagyjunk néhány percet az összehasonlításra, ne intézzük el a hasonlóság kipipálásával.

A múzeumőr korábban tésztareklámokat rajzolt

Andry-Farcy 1919-es kinevezése előtt képzőművészként, reklámgrafikusként és kritikusként dolgozott. A múzeum vezetését megelőzően ő alkotta meg a tésztareklámok tojás alakú hasú Père Lustucru figuráját. Sajtóismerete és művészeti kapcsolatai a modern gyűjtemény építésének eszközeivé váltak. Maga az intézmény 1798-ban indult, miután helyi polgárok kérvényt nyújtottak be a forradalom idején elkobzott művek megőrzéséért. Mindkét esetben emberek érveltek amellett, mit kellene tennie egy közgyűjteménynek.

Befejezésül vegyük szemügyre az épületet is, amelyet 1994 óta használ a múzeum. Tervezői közvetett felső világítással dolgoztak, és kapcsolatot kerestek a belső terek, a város és a környező táj között. A portrék után induljunk el ebbe a külső térbe. A kiválasztott képekre legalább két órát hagyjunk, tartsunk szünetet, ha lankad a figyelmünk, és ebéd utánra maradjon idő sétálni. Grenoble-ból inkább egy arcot és egy döntést vigyünk magunkkal, mint annak tudatát, hogy minden fal végére eljutottunk.