Lyon múzeumai és művészete két nap alatt: Renoir, Suzanne Valadon és a Szépművészeti Múzeum

Boltok bérleti díjai segítettek eltartani a lyoni Palais Saint-Pierre apácáit. A place des Terreaux komoly homlokzata mögött közeli szomszéd volt a lelki élet és a kereskedelmi bevétel. Az épületben ma a Szépművészeti Múzeum működik, és ez a régi berendezkedés jó bevezetés a városhoz. A művészet itt újra meg újra hit, pénz és munka között mozog. A részben a selyemgyárosok segítésére alapított múzeum idővel egy színésznő gyűjteményét kapta meg; egy festő pedig életének nagy részét egy lélek útjának leírásával töltötte.

A múzeum köré épüljön a nap, délutáni folytatása legyen a Croix-Rousse selyemszövő negyede. Két nap esetén válasszuk külön a festményeket és az egykori apátság építészetét, a szövés megismerésére pedig jusson önálló délelőtt. Renoir Fiatal nő kék nyakszalaggal című portréjánál kezdjünk. Suzanne Valadon Marie Coca és lánya, Gilberte című képe és Louis Janmot Tavasza A lélek költeményéből következzen. Felnövő, elforduló vagy egymásra felfigyelő emberek a témáik. Lyonba vezető útjuk három eltérő történet.

Saint-Pierre: a magát fenntartó kolostor

Anne de Chaulnes apátnő 1659-ben szerezte meg a Saint-Pierre újjáépítéséhez szükséges pénzt. A munka 1685-ig tartott, amikor már testvére, Antoinette volt az apátnő. Négy épületszárny fogta közre a kerengőt, palotányi környezetet adva a vallási közösségnek. A földszinti üzletek később az intézmény bevételének egy részét biztosították. Az egykori apátságot járva gondoljunk együtt erre a kétféle használatra. Az elvonuláshoz nem kellett teljesen kizárni a város üzleti életét.

A forradalom kiürítette a kolostort, a városi tanács pedig 1792-ben műalkotások megőrzésére jelölte ki. A múzeum hivatalos alapítása 1801-ben következett. Egyik célja gyakorlati volt: mintákat adni Lyon akkor nehéz helyzetben lévő selyemiparának. Egy festő színelrendezésének vagy egy gondosan megfigyelt virágnak a kereten kívül is lehetett következménye. Az épület új közfeladata a művészeti oktatást a város termelési és értékesítési szükségletével kapcsolta össze.

Az építészetnek is juttassunk valamennyit a rendszerint festményekre fordított figyelemből. A hajdani refektórium és a díszlépcső őrzi Thomas Blanchet 1675–1684 között készített, nagyra törő dekorációját, Nicolas Bidaut és Simon Guillaume stukkódomborműveivel. Közlekedésre és közös használatra szánt terek voltak. Léptékük érthetővé teszi, hogyan nőhetett itt múzeum úgy, hogy az örökölt épületet sosem törölte el egészen.

Renoir és a színésznő, aki Lyonra hagyta képeit

A kék szalag biztos fogódzót ad Renoir csendes portréjának. Az 1888-as Fiatal nő kék nyakszalaggal annak a korszaknak a végén készült, amikor a festő az impresszionizmus laza kezelését kérdőjelezte meg. Több szilárdságot akart, a festék könnyedségének elvesztése nélkül. Nézzük az alak körvonalát a kevésbé határozott háttérhez képest. A probléma szinte tapintható: hogyan lehet egy arc tömör, miközben felületén láthatóan megmaradnak az ecsetvonások?

Jacqueline Delubac 1997-es hagyatékával érkezett Lyonba a festmény. A lyoni születésű Delubac színpadon és filmen játszott, és Sacha Guitry felesége is volt. Miután az 1950-es évek elején abbahagyta a színészetet, saját gyűjtemény építésébe fogott. Későbbi férje, Myran Eknayan 19. századi művészetet gyűjtött; ez a Renoir az övé volt. A hagyaték az ő képeit Delubac modernebb választásaival hozta össze, megőrizve két ember ízlésének különbségét.

Delubac 1988-ban kezdett gondolkodni a gyűjtemény jövőjén. Az 1998-as nyilvános bemutató a múzeum felújításának befejezésével esett egybe. Lyon így személyes úton léphetett be a megújult épületbe, olyan műveken át, amelyeket valaki az együttélésre választott. A látogató nevek és dátumok sorát látja, de a gyűjtemény egy gondolati otthont is berendezett. Vonzalmakból, vásárlásokból és az egy háztartásban élés egyszerű tényéből halmozódott fel.

Valadon gyereke visszanéz

Gilberte anyjánál lejjebb ül, babával, a néző felé fordulva. Marie kevésbé hozzáférhetőnek tűnik. Az 1913-as Marie Coca és lánya, Gilberte című képen Suzanne Valadon megnehezíti, hogy belenyugodjunk az anya és gyermek ismerős elrendezésébe. A padló perspektívája felénk tolja a szobát. Székek, ruhák és testek csaknem fizikai nyomatékkal foglalják el a teret. A gyerek tekintetével kezdjünk, aztán nézzük, milyen kevés megnyugtatást ad hozzá az anya helyzete.

Marie Valadon unokahúga volt. A kép tehát ahhoz a rokoni és baráti körhöz tartozik, amelyből sok portréját merítette. A falon egy Degas-mű reprodukciója függ, jelezve a művészi törekvéseit bátorító festő szerepét. Korábban Valadon többek között Renoirnak és Puvis de Chavannes-nak állt modellt. Itt ő szabja meg a találkozást: ki néz ki a képből, hogyan helyezkednek el a testek, és mennyi meghittséget engedhet egy családi jelenet.

Lyon 1935-ben közvetlenül Valadontól vásárolta meg a vásznat, a Chazière-alapítvány jövedelméből. Állítsuk e döntés mellé Delubac későbbi ajándékát. Egy közgyűjtemény valakinek egy kép iránti személyes ragaszkodásából is gyarapodhat, vagy abból, hogy egy intézmény élő festő támogatása mellett dönt. Az így bekerülő portréknak nem kell egyetérteniük szépségről vagy meghittségről. Éppen eltérésük miatt érdemes mindkettőnél időzni.

Janmot tavasza a veszteségek előtt

Virágot szedő gyerekek: elsőre könnyű témának látszik. Janmot Tavasza ezt a találkozást egy jóval hosszabb léttörténet elejére helyezi. A lélek költeménye első ciklusának negyedik festménye, ahol a fiú találkozik az ifjúságát végigkísérő lánnyal. A virágoktól a pillanat önmagában elégnek tűnik. Ha tudjuk, hogy a történet folytatódik, másképp nézzük: ezt a boldogságot fogja kockára tenni a későbbi elbeszélés.

Janmot 1835-ben Rómában kezdett a vállalkozásba, és 1881-ig folytatta. Tizennyolc festmény és tizenhat nagy rajz, hosszú költemény kíséretében követ végig egy földi és lelki utat. A munka katolikus meggyőződéséből és a 19. századi Lyon vallási megújulásából nőtt ki. Rengeteg időt is felemésztett. Ennek az egyetlen jelenetnek a friss kezdete olyan műhöz tartozik, amely alkotójával együtt öregedett.

Delacroix segítette az első ciklus eljutását az 1855-ös párizsi világkiállításra, ahol Gautier és Baudelaire figyelmét is felkeltette. Janmot mégsem érte el a kívánt sikert. További évtizedek munkája következett. Ne próbáljuk egyszerre átlátni az egész programot: a teológiai magyarázat elolvasása előtt nézzük a gyerekek mozdulatait a virágos földön. A lélekről szóló hosszú érveléshez is kell két ember hihető kis találkozása.

Croix-Rousse: a virágok visszakerülnek a szövőszékhez

A selyemgyárosok 1756-ban sürgették egy ingyenes lyoni rajziskola létrehozását. A virágtanulmányok a tanítás részei voltak, később pedig a növendékek a botanikus kertben dolgoztak természet után. Így másodszor is olvashatjuk a múzeum növényekre, felületekre és színekre fordított figyelmét. Az ilyen nézés fizetett munkára készíthetett fel. A virágból minta lehetett, a minta pedig hozzásegíthetett egy vég selyem eladásához.

Menjünk tovább felfelé a rue d’Ivry 10. alatt működő Maison des Canuts-höz, ahol a vezetett látogatás kézzel működtetett Jacquard-szövőszék bemutatóját is tartalmazza. Erre foglaljunk, ne feltételezzük, hogy az általános látogatás része. A Szépművészeti Múzeum 2026 őszén részleges lezárásokat jelez, ezért ha egy meghatározott festményért utazunk, előbb nézzünk utána, hozzáférhető-e; rendes szünnapja kedd. A szövésnél hagyjunk elég időt a magyarázat meghallgatására. Órákig nézett kész felületek után jó befejezés látni, hogyan készül egy.