Nancy múzeumai és művészete: Caravaggio, Manet és Friant városa

Egy kislány kivált a felnőttek közül, hogy pénzt adjon egy koldusnak. Mögötte feketébe öltözött nők virágot visznek Nancy Préville temetőjébe. Émile Friant Mindenszentek című képe egy város évenkénti szertartását szakítja meg egy másodpercre, éppen annyira, hogy két ember észrevegye egymást. Az 1888-ban festett jelenet jó kezdet Nancyben. Művészettörténete éppúgy az utcákhoz és családokhoz tartozik, mint a máshonnan érkező nevekhez.

A nancyi Szépművészeti Múzeum a Stanislas tér egyik pavilonjában működik. A teret 1755-ben hozták létre XV. Lajos, Szaniszló lotaringiai herceg vejének tiszteletére. A múzeumra bő délelőttöt hagyjunk, a délután legyen a kinti városé. Ez az öt festmény a hercegi udvartól temetőkapuig vezet, majd egy divatos nőtől, aki eldöntötte, hová kerüljön a portréja, egy egykori modellig, aki maga vette kezébe az ecsetet.

Caravaggio útjának hiányzó darabjai

Caravaggio Angyali üdvözlete már templomot váltott, mielőtt a forradalmárok 1793-ban lefoglalták Nancy székesegyházában. Egyik utolsó, 1607–10 körülre tett festménye a hercegi palota Saint-Georges-templomának oltárát díszítette, majd valamikor 1618 után a prímási templomba költözött. Eredeti megrendelése bizonytalan. Későbbi útja az udvari áhítattól a templomi istentiszteleten át a közgyűjteményig a város intézményeinek változását követi.

Caravaggio a vászon felső részén küldi át az angyalt, háttal nekünk. Mária meggörnyed alatta. Nem egyenrangú beszélgetés zajlik két, elegáns szobában egymással szembenéző alak között. A hírhozó elfoglalja a teret, a hír fogadója összehúzódik benne. Az angyal karjának vonalát kövessük lefelé Máriához, mielőtt a sötétben próbálnánk kivenni a berendezést.

Sérülések és későbbi beavatkozások érték a vásznat, ezért nem kezelhetjük minden eredeti ecsetvonás érintetlen feljegyzéseként. Az angyal különösen fontos annak megértésében, mi maradt fenn. Ettől kissé lassabban, különbségekre figyelve kell néznünk. A sötétség a kompozíció része, de a tárgynak fizikai története is van. Többféle intézményen átment festmény áll előttünk, nem egy bibliai részlet tökéletesen megőrzött illusztrációja.

Két tél, kétféle emlékezés Nancyre

X. Károly 1828-as nancyi látogatása nyomán rendelték meg Delacroix A nancyi csata című művét. Az 1831-ben befejezett kép 1477. január 5-éhez tér vissza, amikor Merész Károly elesett a csatában, amely meghiúsította Lotaringia elfoglalására tett kísérletét. Delacroix a Bauzémont lovaggal való végzetes találkozást ábrázolja. A megrendelés egy 19. századi festőtől kérte a város távoli megmenekülésének képét.

A csatát nem olvashatjuk olyan rendben, mint egy térképet. Lovak és emberek torlódnak össze, a táj tágabb környezetet ad az erőszaknak. Először lépjünk hátra, majd válasszuk ki a mozgásból a találkozást. Tudhatjuk, ki győzött, mégis nehéz lehet biztos középpontot találni. Ez a bizonytalanság is elválasztja a festett csatát a hadállásokat magyarázó rajztól: testeknek kell elfoglalniuk azt a földet, amelyet a térkép jelekre szűkít.

Friant Mindenszentek című vászna hétköznapi szertartás méretére hozza a város emlékezetét. A helyszín a Préville temető bejárata. Fekete ruhák menete metszi a sápadt téli hátteret, krizantémok jelzik a látogatás célját. Az arcokat gondosan, műteremben dolgozta ki, valószínűleg fényképek segítségével. A futó pillanat benyomása előkészület eredménye, nem bizonyíték arra, hogy Friant egyszerűen lemásolt valamit megtörténte közben.

A festmény külön díjat nyert az 1889-es Szalonon, és az állam megvásárolta. Friant halála után került Nancy múzeumába. Helyi témája előbb országos közönséget kapott. Különösen a gyerek kinyújtott kezét figyeljük. A felnőttek a halottakra emlékezni indulnak, a kis pénzátadás azonban röviden a kapunál álló élő ember felé tereli a menet figyelmét.

Méry Laurent maga választ célt

Manet Ősze az ábrázolt nő révén jutott Nancybe. Méry Laurent szülővárosára hagyta, az örökség pedig 1905-ben került a gyűjteménybe. Manet halála utáni árverésen 1550 frankért vették meg, valószínűleg az ő megbízásából. A modell olyan ember lett, aki saját képmása nyilvános jövőjét is alakította. Gondoljunk erre a döntésre, amikor a portré ruhái elterelik a figyelmünket.

Laurent profilban jelenik meg, szőrmével szegett ruhába burkolózva, mintás japán textil előtt. Az ősz ruházat kérdése lett, nem hulló levelek tájképe. A profil miatt nem viszonozza tekintetünket, de arcának színe marad a pont, amelyhez a sötét öltözék és a kék háttér vezet. Ebben az elrendezésben semmi sem kívánja, hogy történetet adjon elő nekünk.

A portré befejezetlen évszaksorozat része volt. Manet a tervezett négyből csak kettőt fejezett be, a terv pontos kialakulása bizonytalan. Antonin Proust ösztönözte a vállalkozást, de nem világos, hogy az egész ciklus kezdettől el volt-e döntve. A befejezetlenség illik a kép önálló életéhez. Laurent birtokolhatta és örökül hagyhatta ezt az egy képmást anélkül, hogy megértéséhez a dekoráció többi része kellett volna.

Valadon három testet ad a modellnek

Modellülések közben ismerkedett a festészettel Suzanne Valadon. A Hálóvetésnél megfordította a szerepeket. Fiatalabb szerelme, a maga is festő André Utter adta a férfitestet, három egymást követő pózban. A vászon 1914-es. Egy kimerevített pillanat helyett a háló eldobása végigbomlik a képen, a háló okot ad az egyensúly és az erőkifejtés változásaira.

A Függetlenek Szalonján való megjelenés sértő támadást váltott ki Arthur Cravanból, akit rágalmazásért elítéltek. Az epizódot könnyű botrányként ismételni, a festmény azonban több figyelmet érdemel a sértésnél. Kövessük a súly áthelyezését a három alakon keresztül. A vastag körvonalak mindegyik testet külön tartják, az ismétlődő modell pedig összehasonlíthatóvá teszi a mozgás egymást követő fázisait. Valadonnál az dönt a mindenki által vizsgált test elrendezéséről, aki korábban festőket figyelt munka közben.

Ha második délutánunk is van, a Musée de l’École de Nancy egy hajdani gyűjtő otthonában folytatja a személyes ízlés kérdését. A múzeum 1964-ben nyílt meg az Eugène Corbinhoz, az áruházi mecénáshoz kötődő ingatlanban. Az első nap maradék perceibe azonban ne próbáljuk besűríteni. Utazás előtt a Szépművészeti Múzeumnál erősítsük meg az öt kép láthatóságát, aztán nappali fényben is adjunk időt a Stanislas térnek. Friant városát könnyebb elképzelni, amikor már mögöttünk van a múzeum ajtaja.